A pápai megnyilatkozások mindig is különös jelentőséggel bírtak az Egyház életében. A magától Krisztustól kapott hatalommal, a katolikus Egyházfők évszázadok óta tanítják, vezetik, pásztorként kísérik a rájuk bízott közösséget a hit és erkölcs kérdéseiben. Ennek a szolgálatnak bevett formája az, hogy a Szentatya körlevelet, más szóval enciklikát ír, melyet a világ katolikus püspökeinek, papjainak, szerzeteseinek, az egész hívő közösségnek, sőt, akár minden jóakaratú embernek címez.
Ferenc pápa első önállóan írt enciklikája, a Laudato si’ körlevél is ebbe a százados hagyományba illeszkedik. Természetesen a katolikus Egyház tagjait szólítja meg, de hangsúlyozottan párbeszédbe kíván lépni mindenkivel a “közös otthonunkat” illetően (LS 3.). Ezen dokumentum is azok közé a pápai írások közé sorolható, amely nemcsak a teológusok szűkebb körében keltett érdeklődést, hanem a szélesebb világi közönség berkeiben is számos elismerést aratott, de mindenképp jelentős visszhangot keltett.
Amióta Ferenc pápa 2015-ben kiadta ezt az írást, az Egyház, a tudományos világ, a politikum és a sajtó is igyekezett azt értelmezni, megvilágítani. Sokszor ütötték rá a “zöld enciklika” jelzőt is, melyet a Szentatya rendre helyreigazít. Valóban, a Laudato si’ hangsúlyosan foglalkozik a természet kérdésével, a természetről való gondoskodással, de itt jóval összetettebb valóságról van szó. Saját megjelölése szerint, Ferenc pápa írása a szociális enciklikák sorát gazdagítja, vagyis a társadalmat, különös tekintettel a szegényeket érintő erkölcsi és hitbéli kérdéseket tárgyalja.
Állítja, hogy világunkban “nincs két egymástól elkülönülő válság, egy környezeti és egy társadalmi, hanem csak egyetlen, összetett társadalmi-környezeti válság létezik” (LS 139.). Figyelme tehát az emberre, Isten népére, az emberiségre irányul, hogy - nagyon összetett rendszerekben élve - boldoguljon és betölthesse a Teremtőtől kapott küldetését.
Első lépésként a jelenlegi helyzetünkkel szembesít bennünket a dokumentum, de nem marad meg a külső jelenségek síkján. Egyházfőként, és spirituális vezetőként küldetésünk lelki dimenziójára, és a minket érintő válság emberi okaira világít rá, és hív a megtérésre. Ebből a szempontból állíthatjuk, hogy a Laudato si’ enciklika egy társadalmi-környezeti témával foglalkozó lelki iránymutatás.
A dokumentum Assisi Szent Ferenc “Naphimnuszának”, másik nevén a “Teremtmények énekének” egyik sorával kezdődik: “Laudato si’, mi’ Signore”, vagyis: “Áldott légy, Uram!”. Isten dicséretéről van tehát szó, melyet “közös otthonunkban”, a teremtett világgal és embertársainkkal való kapcsolatban élhetünk meg. A Szentatya elődeivel, az Egyházi tanítóhivatallal való folyamatosság jegyében szólal meg a társadalmi életet érintő erkölcsi és hitbéli kérdésekben. Hivatkozik többek között Szent XXIII. János pápa “Pacem in terris” című körlevelére, mely a nukleáris fegyverek veszélyeire figyelmeztetett, valamint Szent II. János Pál és XVI. Benedek számos megnyilatkozására. Továbbá az ökumenikus párbeszéd szép példáját adja azáltal, hogy Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát vonatkoztatási pontként mutatja be az ökológiai kérdésekben.
Az enciklika rövid áttekintést ad a természettel való kapcsolatunkat ért sérülésekről és bűnökről a víz, a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás kérdéseiben. Habár a Szentatya “minden jóakaratú emberrel” kíván párbeszédbe lépni, hitünk talaján állva alapozza meg a helyes hozzáállásunkat a “Teremtés Evangéliuma” című fejezetben.
A mélyebb okokat föltárva, Ferenc pápa a környezeti válság emberi gyökereit részletesen taglalja. Egyfelől hálásan elismeri a technológiai fejlődés által nyújtott társadalmi előnyöket, másfelől elítéli a technokrata paradigma romboló hatását, amely a környezetre csak mint eszközre tekint. Végső soron az emberi önzés, az antropocentrizmus kritikáját fogalmazza meg, mely az isteni tekintélyt és a természet értékét figyelmen kívül hagyja. Ezzel a mentalitással az ember látszólag kontrollálja saját sorsát, valójában azonban elszigetelődik, és a “selejtezés kultúrájának” önmaga is áldozatává válik.
Az “Átfogó ökológia” című fejezetben az emberi személy a természet szerves részeként tárul elénk, aki a “minden mindennel összefügg” elv alapján ezer szálon kapcsolódik a természethez és embertársaihoz. Az ökológia tehát nem elválasztható a társadalomtól, így a közjót sem mozdíthatjuk elő a “közös otthonunkról” való gondoskodás nélkül. Ebben a folyamatban kiemelten fontos a szolidaritás gyakorlása a szegények, a leginkább sérülékenyek, a természet és az eljövendő nemzedékek irányában.
A Szentatya rávilágít a mindennapi élet apró mozzanatainak jelentőségére is, mint rendrakás és takarítás a szűkebb környezetünkben, testi egészségünk, valamint a családunk, közösségünk tagjaival való szeretetteljes bánásmód. Ferenc pápa bátran hívja fel a politikai élet szereplőit is a felelősségteljes cselekvésre. A záró fejezetben pedig vastagon aláhúzza a nevelés és az ökológiai spiritualitás fontosságát, amelyek “egy másfajta életstílus” meghonosítását segítik elő.
Isten dicsérete az ember üdvösségét szolgálja, tehát amikor Ferenc pápa a Laudato si’-ben arra buzdít, hogy egyéni és közösségi életmódunkkal, a “közös otthonunkhoz” és egymáshoz kapcsolódásunkkal Istent dicsérjük, akkor elsősorban az üdvösségünk útján kíván segíteni bennünket. Számos fontos evilági megfontolást tartalmaz ez a körlevél, mely végső jelentőségét az Istennel való szeretetközösségben nyeri el.
Ez a lelki, Istenre irányuló megközelítés igazolja a “közös otthonunkkal” való törődés létjogosultságát Egyházunkban. Másrészt komoly és világméretű kihívásokkal kell szembenéznie az egész emberiségnek, melyben szükségünk van a hit alapján megfogalmazott irányelvekre. Ezért írta Ferenc pápa az enciklikát, majd indította útjára a 2021-ben a “Laudato Si’ Action Platform”-ot, amely a továbblépés lehetőségeit keresi a gyakorlati élet számos területén.
Nevelős Gábor SJ
2022.01.26.
