A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontjának Teremtésvédelmi Kutatóintézete 2022. április 28-án tartotta első konferenciáját a jogi kar Dísztermében. A tudományos tanácskozáson a jog, filozófia, teológia, műszaki, és élettudományok szakértői vettek részt, és azokat a közös metszeteket keresték, melyek a testi-lelki egészség és környezet közötti határmezsgyén helyezkednek el. A tanácskozást Ft. Dr. Kuminetz Géza atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy a természet leigázásának kultúrájával szemben, az ember és természet harmonikus együttélésének gondolatiságában helyezkednek el a kutatóközpont célkitűzései.
Bevezető előadásában Dr. Zlinszky János, a Teremtésvédelmi Kutatóintézet vezetője felidézte a fenntartható fejlődés nemzetközi mérföldköveit, a Római Klub első jelentésének- majd az 1972-es stockholmi konferencia alapelveinek jelentőségét. Emlékeztetett, hogy 50 éve hívta fel VI. Pál Pápa az embert a természet iránti felelősségre, mely üzenetet a pápák azóta rendre megerősítettek. Rámutatott, hogy az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak végrehajtása is félidőben jár a 2030-ig tartó úton, és mivel a természeti rendszerek stabilizálására még rendelkezésre álló ablak zárul, ezért sürgető a minél gyorsabb cselekvés. A kutatóintézet a keresztény társadalmi tanításból kiindulva, a teremtésvédelem megközelítése alapján vizsgálja a társadalom és környezet helyzetét. A teremtésvédelmi megközelítés alapja, hogy a természet integráns részének tekinti az embert, aki a rá bízott természetet a jó gazda odafigyelésével, gondosságával és szeretetével műveli. Ezáltal lehetséges a stabilitás kialakítása, amelyhez rendszerszintű változásra van szükség, ezzel összefüggésben Dr. Zlinszky János hangsúlyozta hazánk külpolitikai felelősségét is. A kutatóintézet célja, hogy a fenntarthatóság tudományterületeinek eredményeit megismertesse a széles közönséggel is, támogassa az ide vonatkozó kutatásokat, és a különböző tudományterületek találkozását.
A konferencia fókuszában a testi-lelki egészség és a környezet kapcsolata állt. A planetáris egészség gondolata volt az egyik kulcs üzenet. Ennek lényege, hogy egészséges bolygó nélkül nincs egészséges ember. Az előadók többször is hangsúlyozták, hogy mára tudományos kutatások bizonyítják az emberek egészsége, és az őket körülvevő környezet integritása, a biodiverzitás gazdagsága közötti közvetlen, szignifikáns összefüggést. A rossz minőségű, sivár környezet közvetlenül is egészségkárosodást okoz, ami akár az életből elvesztett években is kifejezhető.
A kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik a terület alkotmányjogi szabályozása is. Ahogy azt Dr. Bándi Gyula a Jövő Nemzedékek ombudsmanja is kifejtette, az egészséges környezethez való jog, bár a legfiatalabb alapjog, mégis az egyik legfontosabb, hiszen az élethez való jog szinonimájának is tekinthető és a többi alapjog érvényesülésének előfeltétele.
A számos érdekes, sokszínű téma közül, amelyeket az előadók érintettek, a gyermekek oktatásának fontossága kiemelésre érdemes, hiszen a társadalom aktív részvétele és tartósan támogató hozzáállása nélkül nem valósulhat meg a szükséges életmódváltás folyamata.
A konferencia záró órájában valamennyi felkért hozzászóló részvételével rögzítették az együtt gondolkodás során megjelent válaszokat és felmerült további kérdéseket, valamint összesítették a nap eredményeit. A konferencián elhangzottak összefoglalója hamarosan elérhető lesz az Intézet honlapján.
A 2022. április 28-i sikeres rendezvény munkáját a Teremtésvédelmi Kutatóintézet folytatja.